Tömören és visszafogottan hírt adtam arról, hogy az elmúlt időben volt egy kis „egészségügyi szabadságom”, de már az is tudható: pár napja hazatértem.:D
A konkrét ok az volt, hogy egy nagyobb hasfali sérvem operálták meg, ez pedig pár napra beköltöztetett a Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikára.
(Lehet sajnálni fogják a kedves Olvasók, de most nem volt a műtétek alatt álmom, így nem írhattam meg az „Altatott álmok” második részét…pedig megfogadtam, ha álmodom, meglesz. :D)
A műtét sikerült, a hasfalam megerősítették, az izmokat összehúzták és mára már itthon lábadozom. Gyűjtöm az erőm, sétálgatok, s mivel közben megjött a tavasz, a friss és meleg teraszomon már libegnek a pipafüst-karikák az ég felé.:D
Mindezek előtt, s most jön a hír is- folytak a munkálatok, hogy elkészüljön a „Hol fogantam, ott leszen sírod” című, történelmi regényem hangoskönyv változata…is.
A folyamat már egy éve zajlott, s szépen haladt vele Kerepeczki Csaba Barátom… meg más is…de erről majd később egy friss cikkben. A fejezetek pedig fogytak, s lassan a karakterek életre keltek a hangok alapján! 😀
Aki ismeri a regény történetét, ami ugye a szülőfalum legendáját dolgozta fel (a híres Csajág-röcsöge-domb történetét meséltem el, egy török időkbeli sztoriban), az tudja: a regényben én utazom egy vonaton egy Kálmán bácsi nevű tanár emberrel, aki az út közben mesél és ez elevenedik meg ott a vonaton őt hallgatva…
Így Kálmán tanár úrnak hangja lett, s mivel a felolvasás már egy éve folyt, megszoktam, megszerettem az öreg érdes, kedves és igazi pedagógus, mégis nagypapás hangját.:D
S már a kórházban lábadoztam a műtét után, amikor sorra hívtak az ismerősök, hogy: „ Hogy vagy? ; Milyen volt? ; Mikor jöhetsz haza? ; Jobbulást! „, amikor…
Egyszercsak zenélni kezdett a telefonom és az a bizonyos érdes, kellemes és igazi tanáruras hang megszólalt:
- Na kedves András, hogy érzi magát, ugye már jobban van?
Felhívott Kálmán bácsi, azaz a felolvasó Barátom az öreg hangján, amit a regényben is adott az idős pedagógusnak…
Azt hiszem nem kell megmagyaráznom, hogy mit éreztem. Meghatottság, öröm és olyan meglepetés öntött el, hogy elmesélni se lehet. S mosolyom mellett azonnal feleltem is:
- Ó, kedves Kálmán tanár úr! Köszönöm kérdését, sokkal jobban!
- Na és-folytatta a hang- mikor folytatjuk a beszélgetést?
A történet azóta is él, s már itthon vagyok, a munkák pedig…psszt, de mindjárt készen vagyunk… befejeződtek.
Ám innentől kéretik figyelni a friss híreim, hogy mikor hallhatják majd a kedves Olvasóim is a tanár urat, no meg mindazt, ami életre kelt a „Hol fogantam, ott leszen sírod” regényem hangoskönyv változatában!
Mindenkinek köszönöm a szorítást, s köszönöm Kálmán bácsi! 😀
