Rohanó és sok lett a világ. Amikor kissé megállunk, már ha tudunk ilyet tenni a mai világban, elgondolkozva figyeljük egybevetve a múltat és a jelent.
A múltban volt időnk mindenre. Legalább is többre, mint manapság. Esetleg kerítettünk rá? Bár akkor kevés technika akadt, hogy helyettünk a többször sok dolgunk elvégzett legyen.
Elmélkedésünk jó és kellemesebb dolgokat hoz vissza, mert bárhova indul el az emlékezés, a „jobb”-nál vetjük ki a horgonyt.
Nosztalgiával gondolunk az ételekre. Kevesebb fajtájú és választékú étkek voltak anno a boltokban, az éttermekben, a cukrászoknál, s mégis ízletesebbnek éreztük. Volt öt, vagy hat felvágott, de mosolyogva rágtam az almát és nevetve nyaltam a hatféle alap-fagylaltot is. Élveztem a két kólát, a Jaffát, vagy éppen a Traubit. ( Az üdítők vagy egy literesek voltak, vagy két decisek; manapság meg minden óriási és ezer ízű, mégis majdnem ugyanaz.)
Volt idő ízlelni, érezni az igazit.
Kevesebb filmet láthattunk a tévében, na meg a moziban (volt benne párbeszéd, történet és mondanivaló; a mostaniakban a modern technika csak a látványra épül és általában egyszerű a sztori is) és az is előfordult, hogy akadt olyan nap, mikor nem volt adás. Arról már nem is beszélek, hogy volt egy, vagy két csatorna. ( Most van száz és azok is egyfolytában reklámokkal telítettek.)
Ez utóbbinál –is- még rádiót( ahol műsor volt és nemcsak zeneutánzatok no meg megint reklám) is bekapcsoltunk, vagy a legjobb, ha előkaptunk egy-egy könyvet.
Erre is volt idő.
Az akkori világban szántunk időt a kevésre, adtunk lehetőséget a kevésből a jóra és értékeltük azt, ami lehet, hogy egyszerűbb volt, de tele volt tartalommal, értékkel.
Nem gyorstalpalókon tanultunk meg szakmát, nem „átfutottuk” a kötelező olvasmányról készült DVD-t, hanem elolvastuk, évekig tanultuk mindezeket.
Most ezer van, tízezer és ötven; egyszerre sok lehetőség, bőség zavara, csak idő nincs semmire…
Miért rohan most a világ? Miért rövidült le minden, ami fontos, miért lettünk felületesebbek? Hová veszett el az igazi íz, az érték, miért ez a rohanás és miért veszik el a bőségben a minőség?
Az idő nem megy gyorsabban, s bár mindig hallom, de nem rohannak az évek sem.
Egy perc most is egy perc; a levél ugyanolyan lassan hull alá a fáról, a hó ugyanúgy száll a földekre- már ha esik- és a jégcsap is ugyanúgy olvad.( A folyamatra gondolok és nem arra, hogy a globális felmelegedés miatt még a melegebb is melegebb.)
Akkor mi miért nem tudunk ugyanúgy megállni,, egymásra figyelni, időt adni magunknak az étkezésre, olvasásra, alvásra és elmélkedésre?
Amikor megvakultam, nem állt meg a világ, de megtanultam lassabbra venni mindent. Azért, hogy odafigyelhessek arra, ami körülvesz.
Az ízre, ami jót adhat, hogy élvezhessem az ételt. ( Ha időt szánok a minőségre, találok ízes ételt, italt és jobb lesz az étkezés.)
Meghallhatom ugyanígy a jó és minőségi zenét ( nem a tucatzörejt), felfedezhetem a finom és igazi illatokat( nem a gyakori műszagokat),valamint megtalálhatom a valódi értékeket még az élet más területein ( filmek, könyvek, emberi értékek, stb.).
Azaz élvezhetem a világot az életem. Nem rohanva, felületesen, csak türelmesen és nyugodtan.
