Gőzerővel folyik az Ott fent című regényem szerkesztése.
A kézirat tavaly ősszel és idén januárban készült el, aztán tavasszal egy kis türelmet kértem. Nem azért, mert ne lett volna mit mondanom róla, hanem éppen ellenkezőleg. A világban több helyen is zajlottak és zajlanak háborús események, amelyekben vadászgépek, pilóták és katonák kerültek a hírek középpontjába. Úgy éreztem, talán nem ez az a pillanat, amikor egy fiktív harci történettel kell előállnom. Vártam hát.
Most viszont már dolgozik rajta a szerkesztőm, így ideje egy kicsit fellebbenteni a fátylat.
Az Ott fent egy fiktív, harci vadászgépes történet, amelynek középpontjában egy magyar vadászpilóta naplószerű története áll. Lesz benne repülőgéphordozó anyahajó – méghozzá egy magyar résztulajdonban lévő, Hunyadi nevű monstrum –, többféle vadászgép, család, barátság, elhivatottság, döntési helyzetek és természetesen akciók tömkelege.
A történet megszületése előtt rengeteget kutattam, olvastam, kérdeztem és néztem. A kéziratot még nyers formájában is több szakember olvasta, köztük olyan is, aki személyesen ismeri és szakszerelte a regényben szereplő MiG–29-est. Ez számomra különösen fontos volt: nem szerettem volna egy olyan könyvet írni, amelyben a repülőgépek csupán látványos díszletek.
Persze nem titok, hogy mindig is imádtam a vadászgépeket. Több típusban is ültem már, köztük a jelenleg Magyarországon szolgálatban álló Gripenben is. Egykor még maketteztem is. De egy vadászgépes regényt megírni egészen más feladat volt.
Ebben sokat segített egy régi nagy kedvencem, Tom Clancy, aki ezen a területen is megmutatta, hogyan lehet a technikai részleteket, a katonai világot és az emberi történetet úgy összekapcsolni, hogy az olvasó ne egy lexikont tartson a kezében, hanem egyszer csak azt érezze: ő is ott ül a kabinban.
Én is ezt próbáltam.
A szerkesztőm első visszajelzése még a munka elején különösen jólesett:
„Nagyon érdekes, főleg a bevetések. De úgy, általában is. Nekem tetszik, és várom már a könyv formáját.”
Most már valóban a könyv formája készül.
És közben az élet néha furcsa módon visszaszól a fikciónak.
Az elmúlt hetekben a magyar Gripenek és pilótáik többször is bekerültek a hírekbe. Augusztus 20-án három JAS–39 Gripen húzott át Budapest fölött a nemzeti ünnep légiparádéján. (Én pedig ahogy akkor be is jelentkeztem, kiültem a pipámmal a teraszra, s mivel a házunk felett fordultak meg és írtak le ívet, többet és hosszabban „láttam” őket is az égen. Dübörögtek, sivítottak és egyszerűen olyan volt, mintha „nekem” repültek volna…)
Augusztus 24-én pedig egy magyar Gripen szenvedett balesetet Szolnoknál. A pilóta katapultált, megsérült, majd sikeres műtét után már otthon lábadozhatott.
Néhány nappal később egy Kalocsáról eltulajdonított kisrepülő miatt emelkedett a levegőbe a készenléti Gripen-pár, amely megtalálta a gépet és a helyszínen maradt a segítség megérkezéséig.
Mindezt azért is különös olvasni, mert az Ott fent történetének bizonyos elemei már jóval ezek előtt megszülettek.
(Hozzáteszem- s mégis árulkodnom kell-, a regény fő repülőgéptípusa, azaz főszereplője nem a Gripen, hanem a míg-29, a Fulcrum egy kitalált, továbbfejlesztett tengeri változata lesz!)
A regény tehát nem a mostani eseményekből született. Éppen ellenkezőleg: a kézirat már tavaly elkészült. Mégis érdekes látni, amikor a valóság egyszer csak megérint egy-egy olyan pontot, amelyről az ember korábban csak a képzeletében írt.
Hogy pontosan hol?
Nem árulom el.
Majd ha megjelenik az Ott fent, tessék elolvasni, becsatolni magukat, és velem együtt felemelkedni a vadászpilótával.
Mert odafent és idelent egyaránt vannak pillanatok, amikor minden egyetlen döntésen múlhat.
Az Ott fent készül. A szerkesztés megkezdődött. A történet pedig hamarosan valóban felszáll.
