Beszélgetés a „A Karmos” szerkesztőjével

Kedves Olvasóim!

Hoztam nektek egy saját magam által összedobott „interjút”, (ezért hívjuk inkább bemutató beszélgetésnek) jó?

Ezt pedig nem mással vihettem végbe, mint akivel már több alkalommal dolgozhattam együtt: Kiss Ildikóval…

Minden részletre kitértünk a beszélgetésben – amit elárult magáról és a világról is-, de annyit meg kell jegyeznem: bizonyára  regényt lehetne írni az ő életéből is, s ebben talán egy pár bekezdés az, amiben közösen dolgozhattunk csak. De még előttünk  a jövő! 😀

Ő az, aki többek közt a „Hol fogantam, ott leszen sírod” című regényemszerkesztésével bíztam meg – s hiszem az egyik legjobb  közös együttműködésünk volt-, s most pedig pont ezért ő az, aki a „A Karmos”-t is szerkeszti!

Íme a beszélgetés addig is, amíg majd olvashatjátok a kezei alól kiérkezett regényt, amit remélhetőleg májusbantudok hozni!

***

 

Meséld el kérlek, hogyan telnek a mindennapjaid, miként tudod összeegyeztetni az írást, a szerkesztést, a tanulást, a munkát és a családot?

Köszönöm az érdeklődést. A civil életben is írással foglalkozom, a kiemelt időszakokban az itthoni, kreatív írás háttérbe szorul, a hétvégéim pedig a tanulásról, kutatómunkákról szólnak. Támogató, pozitív munkahelyi légkörben dolgozom, és családomra is mindenben számíthatok, ami nagy áldás, ha időhiánnyal küszködöm.  

Melyik regényedre vagy a legbüszkébb, és miért?

Az elsőre, mert bármiféle írói ambíció és előzetes terv nélkül kezdtem el írni, majd alig három hónap alatt be is fejeztem. 750 oldalnyi pocsék stilisztika, értelmezhetetlen mondatok, zavaros cselekmény és maximális flow-élmény jellemzi. Szűz kézzel készült, őszintén és szívből. 😀

Meséld el röviden az Olvasóknak, hogyan ismerkedtél meg velem, mint szerzővel?

Egy írói fórumon hozzászóltál valamihez, ahol említetted, hogy vak vagy. Éppen akkor bétáztattam a Mamaszauruszt – később Tüskét –, amiben az egyik központi karakterem egy vak informatikus. Az előolvasók szinte mindannyian jelezték, hogy aki nem lát, az nem képes kezelni a számítógépet, pláne nem programozni, és azt javasolták, legyen inkább féllábú vagy félkezű. Mivel nem volt tapasztalatom a témában, rád írtam tanácsért, és napok, talán hetek múlva válaszoltál is. Kiderült, hogy író vagy, és már nem emlékszem pontosan, de szerintem Az altatott álmok című kisregényedet olvastam legelőször.

Mi volt az első közös munkánk? Hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?

A Triannita gyűrű titka című novelládon dolgoztunk először, ami a NYUSZÍ egyik első kötetében jelent meg. Mivel félig-meddig kezdő íróként, hatalmas ambíciókkal és bárminemű tapasztalat nélkül vágtam bele az antológiák szervezésébe, kaotikus, de izgalmas időszak volt.

Mit gondolsz, miért tudsz velem együtt dolgozni olyan jól és gördülékenyen?

Talán azért, mert őszinte, nyílt kommunikációt folytatunk egymással, ami a bizalom alapja. Itt megjegyezném, hogy a közös munka nem feltétlenül a szerkesztést jelenti, te ugyanúgy dolgozol az írásaimon, ahogy én a te műveiden.

Amikor megkapsz egy új kéziratot, mi az első benyomásod róla? Hogyan ismerkedsz meg vele?

Az első benyomást akaratlanul is befolyásolja a zsáner. Nem tudok pozitív gondolatok nélkül nyúlni a scifi vagy fantasy regényekhez, novellákhoz. Az ismerkedés maga az olvasás, mások benyomásai számomra nem mérvadók, amikor véleményt alkotok.

Hogyan szoktál hozzákezdeni a szerkesztési folyamathoz? Mi az első lépés?

Az első lépés az íróval történő egyeztetés, igényfelmérés. Amennyiben egy regényfolyam folytatása a szerkesztés tárgya, szükséges az előzménytörténetek valamilyen szintű ismerete. Kulcsfontosságú a publikálás módja, helye, ha célzottan egy kiadónak készül a mű, fel kell mérni a kiadói jellemzőket, elvárásokat, pályáztatott novella vagy regény esetén a pályázat kiírójának célját. Utóbbi elsősorban az író dolga, azonban a szerkesztőnek is illik tisztában lenni a követelményekkel.

Hogyan vonod be a szerzőt a munkába? Milyen fontos pontokon szoktál visszajelzést kérni vagy adni?

Ez a mű terjedelme, zsánere, az elvárások és az írói szint függvénye. Első közös munka során szeretem egy-két oldal után tisztázni, hogy megfelel-e a szerkesztés minősége. Ez főleg az olyan írók esetén fontos, akik még nem dolgoztak szerkesztővel. Mivel nem hivatásszerűen szerkesztek, a munka során megengedhetem magamnak az íróval való folyamatos kapcsolattartást, a motivációk, karakterfejlődés és a cselekményív egységét végig közösen kontrolláljuk.

Szerinted mi a legnagyobb hiba, amit a kortárs szerzők és szerkesztők a közös munkában elkövethetnek?

Rengeteg „legnagyobb hiba” van. Az író szándékának, az olvasói elvárásoknak és a szerkesztő teljesítményének találkozniuk kell egymással. Egy szerkesztőnek az a célja, hogy a nevéhez fűződő mű a szakmai elvárásoknak megfelelő minőségben kerüljön az olvasók elé, az írónak viszont az, hogy át tudja adni az érzéseit, gondolatait. Ezt a két igényt kell összehangolni az olvasói elvárások figyelembevételével.

Mitől lesz igazán jó egy szerző és szerkesztő közötti együttműködés?

Már említettem a nyílt, őszinte kommunikációt és a kölcsönös bizalmat, ugyanakkor nem árt, ha a szerkesztő ismeri adott zsáner követelményeit. A szakmai ismereteket nem lehet lesöpörni az asztalról, és hiába vagyunk puszipajtások valakivel, ha olyan kéziratot rak elém, aminél nem tudom, hogy melyik oldalról álljak neki. Ott csetlés-botlás, jó esetben egy hosszú tanulási folyamat veszi kezdetét.

Hogyan halad most a második közös munkánk, „A Karmos”?

Helyesbítenék: A Karmos a sokadik közös munkánk és a második közös regényünk. Az egyeztetés megtörtént, az első olvasás fázisában vagyok. Mindenképpen szeretném megismerni teljes terjedelmében a művet, hogy közös megbeszélés során feltárhassuk az esetleges hiányosságokat, ellentmondásokat.

Milyen érzéseid vannak a kézirattal kapcsolatban? Mi az, ami már most megragadott benne?

A zsáner és a viking vonatkozás rendkívül izgalmas, rengeteg lehetőséget látok a témában.  

Munka közben milyen képek, érzelmek vagy gondolatok jelennek meg benned?

Kicsit sötét, misztikus, embert próbáló világot látok magam előtt, határozott motivációkkal, emberi gyarlósággal, mély érzelmekkel.

Szerinted mire kell a legjobban figyelni ennél a kéziratnál?

Valamilyen szinten elengedhetetlen a korhűségre törekedni.

Mit vársz a „Karmos” megjelenésétől? Mit gondolsz, hogyan fogadják majd az olvasók?

A szerencsés témaválasztás és a zsáner jellemzői miatt széles körű érdeklődésre számítok. Remélem, hogy a fogadtatás pozitív lesz, és bővül az olvasóid köre.

Mi a véleményed a legjobb és a leggyengébb írásomról? Hogyan látod az írói fejlődésemet az évek során?

Igazságtalan lenne leggyengébbnek nevezni a korai műveidet, vagy azokat, amiknek a témája engem nem vonz. A hosszú leírórészeket tartalmazó, ábrándozó írásokat nem annyira kedvelem. A legjobbnak a NYUSZÍ köteteidben megjelenő műveidet gondolom, kedvencem az Utolsó űrhajóban megjelent MI ihlete című novellád.

Az írói fejlődésedet nagyban befolyásolja, hogy nem látsz. Kezdetben leírtál mindent, ami megjelent a fejedben, nagyon intenzív, sok esetben túlzóan részletes belső világot tártál az olvasók elé. Ezt ma már igyekszel kontrollálni, az írói stílusod sokat csiszolódott, jóval gördülékenyebbé, olvasói szempontból bevonzóbbá váltak a műveid. A cselekményleírásaid részletesebbek, kidolgozottabbak, egyre inkább „bevállalós” vagy. Ez a karakterábrázoláson is tetten érhető, mert míg régen a konzervatív értékrend mentén formáltad meg a szereplőidet, ma már néha kikacsintasz a „védelmező, lovagias férfi – gyenge, erényes nő” kettőséből. Összességében azt gondolom, hogy az írói fejlődésed döcögősen induló, de egyre gyorsuló iramú, pozitív irányú folyamat, ugyanakkor a rengeteg olvasásnak köszönhetően a kritikai érzéked iszonyatosan sokat és nagyon jó irányba fejlődött, ami segíti az alkotást.

Mit tanácsolnál azoknak a kezdő vagy haladó íróknak, akik most készülnek először szerkesztővel dolgozni?

Amennyiben van lehetőségük szerkesztőt választani, ne csapjanak le az első jelentkezőre, alaposan nézzenek körül a „piacon”. Kérjenek próbaszerkesztéseket, több helyen „futtassák” meg a kézirat első néhány oldalát. Tartsák szem előtt, hogy a szerkesztő és író kapcsolatában nincs alá-fölé rendeltségi viszony. Nyílt, tiszta kommunikációt folytassanak. Ha úgy érzik, hogy a szerkesztő nem sikerorientált, érdektelen, mechanikus munkát végez, vagy éppen az író számára nem önazonos irányba halad, azt azonnal jelezzék számára. Mindig gondolják át a szerkesztő javaslatait, kívülről, olvasói szemmel próbáljanak a saját művükre tekinteni. Engedjék el a barátok, rokonok pozitív kritikáit, ne harcoljanak a szerkesztővel azért, mert az anyukájuk vagy párjuk szerint remekművet alkottak. Ez nyilvánvalóan így van, de az esetek többségében még a legnagyobb írók is szerkesztőkkel dolgoznak.

Mit üzensz azoknak, akik épp most fogják bemutatni az első kéziratukat egy szerkesztőnek?

Kitartást, türelmet és sok sikert kívánok nekik.

***

Köszönöm Ildikónak a beszélgetést, a remek összedolgozást régen és most is!

(az meg utólag jutott eszembe, hogy vajon miért nem említette, hogy aki őt keresné a könyveiről, az hol találja meg és  milyen álnévvel? Talán titok, talán nem véletlen, így mindenkit arra buzdítok: a közösségin azért megtaláljátok ám!  Illetve aki a Remy Dalmore néven keres, talál majd sok mindent!)