A Triannita 2. – Az Árnylovasok

Volt egyszer régen, hogy élt egy szerény szerzetesekkel együttélő  világ, s az őket és a rászorulókat segítő lovagrend, akiket Triannitáknak hívtak.
Ezek az emberek  esküvel fogadták, hogy ha kell életük árán is  védik az igazságot, őrzik a békét, s védelmezik a gyengét, építik a hitet.

Megíródott valaha egy könyv, amit annak idején Szent szavaknak neveztek, s amiből erőt merített az, ki elgyengült, aki vígaszt várt, vagy tanácsra szorult. Létezett egy birodalom, melynek virágzása a környező királyságok és uradalmak között is elismert volt, s amivel könnyen szövetségre lehetett lépni, ha messziről veszedelem híre járta be a kontinens minden szegletét.

S a veszedelem nem a távolból, hanem a birodalom mélyéről érkezett, s ez olyan vad volt és hirtelen, hogy senki nem számított rá; a Püspöknek nevezett király átvette a hatalmat és hogy teljes legyen az uradalma, kiirtotta az egykor békét és nyugalmat jelentő Triannitákat. A rendet, a  lovagokat, a hitet, s mindent, hogy egyeduralommal és saját törvényeivel egymaga lehessen az úr.

Mondják, hogy érkezik valahonnan egy titokzatos erő, ami vissza látszik majd adni mindazt, amit ez az új király kiírtott.
Feltámadó hit, erő, bosszú és titkos remények által egyre több ember lép színre, s hogy visszaköszöntsön a béke, aki teheti kardot, vagy imát ragad.
Mindezt a valaha élt Triannita-kereszt, a hozzá tartozó lovagok és az elnyomott, vagy elzavart emberek elszántságának ereje alatt…

A sorozat kötetei nyomtatott formában már nem kaphatóak ( esetleg elvétve az interneten és még pár kötet az Underground Kiadónál).

Információért keressenek az elérhetőségeimen!