Vadászgépbe!

Mottó: Ha nyerni szeretnél a lottón, akkor adj fel legalább egy szelvényt…

A történet alapja, hogy szeretem a vadászgépeket. Szerettem régen, mikor kisgyerekként láttam, szerettem, mikor tele volt...

Jenei András 5 hónapja 216 Történeteim

Mottó: Ha nyerni szeretnél a lottón, akkor adj fel legalább egy szelvényt…

A történet alapja, hogy szeretem a vadászgépeket. Szerettem régen, mikor kisgyerekként láttam, szerettem, mikor tele volt a videótár a Top Gun-nal, a Vasmadarakkal, vagy a Végső visszaszámlálással. Na és szerettem akkor is, amikor a ’90-as években belemélyedtem a makettozásba és a Top Gun magazinba.

A kezem alól saját festéssel kikerült többek közt egy MiG-23-as, egy MiG-29-es, de volt MiG-21-esem is.

Aztán ugye 2005-ben elveszítettem a látásom és a makettozás és valahol egy kissé a vadászgépes dolgok is bezárultak.

Egyik nyáron lehetőségem volt egy Military-parkban beleülni két olyan kiállított és régi, már kivont gépbe (egy MiG-23-as vadászgépbe és egy Mi-24-es helikopter),ami után  felmerült bennem, hogy :

„De jó lenne hasonlóan kipróbálni akár egy MiG-29-est, vagy éppen a most aktív szolgálatot tevő Gripen-t…

Előbbit volt szerencsém körbejárni Szolnokon, illetve ott beleülni egy MiG-21-esbe, de aztán jött a „nyertes szelvény”.

A BULÁKE (Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete ) egyik Facebook-os csoportja kitett egy vissza nem térő lehetőséget, amiben megvalósítható  kívánságot lehetett megadni. Hát beírtam, hogy szívesen kipróbálnék egy ilyen „beülést” a fenti gépek valamelyikébe. Éééés: sikerrel jártam.

Hosszas szervezés után (Köszönet érte Katona Andreának és persze mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett benne) december 10-ére lehetőséget kaptunk a kecskeméti MH 59 Szentgyörgyi Dezső repülőbázistól, hogy akkor igenis beülhetek egy Gripen vadászgépbe…

Először el sem akartam hinni és bizony még, amikor odaértünk és köszöntött minket a projektet ott vezető Szausev Xénia főhadnagy, akkor is csak pislogtam. De szinte még észre sem vettem, hogy ott állunk a hangár bejáratánál, jött a másik meglepetés, hogy aki majd segít és minden kérdésemre választ ad, illetve körbevezet, Majerik Máté főhadnagy pilóta lesz. 

(Előtte próbáltam  vele e-mail-t váltani, még valamikor a nyáron, csak nem sikerült, mindettől függetlenül) 

Aztán felgördült a hangár „függönye” és ott állt előttem egy olyan gép, amiről már sokat hallottam, olvastam, de vakságom okán még nem láthattam sosem.

Máté azonnal társalgott velem, kedves és udvarias, közvetlen módon mutatta be a gépet. Minden részletét minden oldalát, orrát és szárnyát…

(A kisméretű, deltaszárnyú és egyhajtóműves vadászgép olyan kecses és dinamikus, hogy egy folyton mozgó szúnyog jutott eszembe róla. Egy parányi élet a pilóta kezében, amit, ha felbőszítenek, azonnal támad, de tud kecsesen repülni, mindezt mintha mosolyogva tenné.)  

Máté mindig ráérzett, hogy mikor hol és mit mondjon, ha kérdezek, azt hogy felelje meg, hogy értsem is, vagy ha már tudtam arról az adott dologról, akkor se „nyomja le” a torkomon az információkat. Nem volt száraz, érthette bárki és közben úgy csevegtük körbe, majd aztán fent is be a Gripen-t, mintha egy családtagot mutatott volna be. S igen, egyszerűen olyan volt, mintha valahol egy kicsit a sajátja is lett volna a gép.

Nem vettem észre a körülöttünk forgolódó médiásokat, nem hallottuk a fotógépek kattogását, csak „dumált két ember, mintha egy sör mellett tenné”…

Végül aztán fellépkedhettem a létrán (pont visszafelé, mint Armstrong anno a Holdon), s már bent s ültem a kabinban.

Máté pedig mutatott és magyarázott. „Itt egy gomb, ott egy billentyű; ez a kijelző, az a kioldó; ez így működik és erre jó, az meg azért ilyen kemény, hogy pontos legyen…”

A nem épp tágas kabinban a szék körbefogott, s nem azt éreztem, hogy összeszorít, hogy megfojt, hanem azt, hogy öleli, vigyázza a pilótáját is, ha én ezt érzem. Tart, támaszt, kényelmes és a pilóta innen mindenek ura…

Máté közben pár érdekes pillanatot is megosztott velem: milyen volt neki az első éles és önálló repülése, milyen egy bevetési gyakorlat, hány évet tanult, mire idáig eljutott, hiszen ez volt az ő álma…

Amikor óvatosan jelezték, hogy lassan lejár az idő, amit ránk, rám tudtak szánni, akkor jöttem rá: erről valóban órákat lehet mesélni. Kinéztem és csak mosolyogtam elégedetten, mint a macska, aki jóllakott a tejszínnel.

Kiszállva és lemászva a létrán még készített velem interjút a jelenlevő két média, aztán csak loptunk még egy kis időt a még kötetlenebb beszélgetésekre is.

(Közben persze aki csak tudott, kipróbálta, amit én is, így még jobb érzés volt, hogy másnak is adódott ilyen lehetősége arra, amiért én mehettem.)

Végül kaptam a főhadnagytól egy dedikált Gripen-es baseball sapkát és egy kisméretű Gripen-t ábrázoló fém kulcstartót. Azaz még erre is készült Máté, hogy így is megtapinthassak egy olyan gépet, amit előtte nem volt szerencsém sosem látni. Eddig, mert ettől a naptól már pontosan tudom milyen kívül és belül is.

Köszönöm az élményt még egyszer és a lehetőséget Katona Andreának, a Pásztának, Gyarmati Enikőnek. Hálás vagyok továbbá az MH 59 Szentgyörgyi Dezső repülőbázisnak; Ugrik Csaba dandártábornok, bázisparancsnok úrnak az engedélyezésért (vele sajnos személyesen nem találkozhattam), Dobrainé Zám Krisztina őrnagynak a szervezésért (vele sem találkozhattam), Szausev Xénia főhadnagynak a szervezésért és a kalauzolásért a bázison, a technikusoknak és más szereplőknek a hangárban a kedvességért és sok részletes információért, valamint nem utolsósorban Majerik Máté főhadnagy –pilótának mindazért, amit adott…