Sziasztok kedves Olvasók!

Többnyire magán, szerzői kiadásban hozom ki nektek a könyveim, de arról már hírt adtam, hogy mivel a világ is változik, meg nyitott is vagyok az innovációra, egy ideje már e-book formátumban is olvashattok.

Ide csatlakozva nemrég magam is tagja lettem az MKMT mozgalomnak, ami több módon igyekszik támogatni- nemcsak a Helma Kiadós szerzőket-, hanem a nevükből adódóan a magyar szerzőket…:D

Mindezt a Helma Kiadó jóvoltából, amit nagyon köszönök nekik!

Merthát igen: a Magyar Könyv is magyar termék!

Mindezért az alábbi sorokat  szívesen adom közzé számotokra itt is, s kérlek titeket: amennyiben nyitottak vagytok és módotokban áll, segítsük közösen a mai magyar kortárs szerzőket!

„ Az MKMT mozgalom egyik célja, hogy segítségével minél több magyar szerző könyvét tudjuk e-könyv, hangoskönyv, vagy esetleg nyomtatott könyv formában megjeleníteni.”

Mindezt úgy, hogy ne a szerző költsége legyen a megjelentetés.

A HELMA kiadó az MKMT-vel karöltve idáig mindenkinek igyekezett ezt megadni. Persze a nyomtatott könyvek esetén ez nem ment. Sajnos az anyagi lehetősége a kiadónak korlátozott. A hangoskönyvek, nyomtatott könyvek, korrektori, szerkesztői feladatok ellátási költségének előteremtése nem könnyű feladat.

Ti is tudjátok, hogy egy kézirattól a megjelenésig nagyon sok feladat és költség van.

Amennyiben a kiadó finanszíroz mindent, akkor nincs lehetősége mondjuk egy kispéldányos nyomtatott könyvet külső könyvesboltokba eljuttatni, hiszen sehogyan sem jönnek ki a számok. Ez pedig azt jelenti, hogy több költség hárul a szerzőkre…

Nagyon sok szerző nyomtatásban szeretné látni a könyvét, de hiába kerül kinyomtatásra, ha nincs lehetőség a könyvesboltokba a vásárlók elé tárni.

A most futó pályázat lebonyolítási, vagy az MKMT mozgalom működési költségeit is finanszíroznunk kell. Jelenleg az Alko-soft Nonprofit Bt, vagy a HELMA kiadó finanszírozza ezeket. Viszont itt is nagyon korlátozottak az anyagi lehetőségek.

Ezért az MKMT elindította az alábbi támogatási rendszert.

https://mkmt.hu/tamogass linken bárkinek lehetősége van bizonyos feladatokat akár egy kis összeggel is támogatnia.”

A részleteket, módozatokat a fenti weboldalon megtaláljátok és  én a magam és a többi támogatott szerző nevében is köszönöm minden segítségeteket!