A közelmúltban egy felkérés érkezett hozzám…
Árvay Mária korábban is megtisztelt írásaival, rövid gondolatait és érzéseit gyakran mesélte el és közben véleményeztük, segítettük egymás törekvéseit az irodalom rögös útjain.
Mária a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében dolgozik, ahol hírlevélszerkesztő és cikkíróként segíti sorstársait.
Több írása látott már napvilágot a Junior Lovas Nemzetben, valamint a Lovas Nemzet hasábjain. ( Korábban lovagolt…) Emellett folyamatosan ír a Vakok Világában, az Irodalmi Sarok-ban, a Megszólalok Művészeti Magazinban és a mostani új kötetével is szaporíthatta a Magyar Elektronikus Könyvtárállományát.
Felkérése után szívesen írtam ajánlót kötetének elejére, aminek Ő a „Gyógyítani szavakkal is lehet” címet adta…
A könyvet a MEK oldalán lehet olvasni, az ajánlóm pedig legyen itt kedvcsinálóként:
„Léteznek emberek, akik már azzal is képesek példát mutatni, ahogy nap, mint nap meg¬mu¬tatják: élni jó és élni szép! Azzal együtt, ha nekik a sors más életutat szánt, mint sokunknak…
Amikor ázunk egy buszmegállóban és még lecsap ránk az előttünk elzúgó autó, mérgelődünk, hogy mekkora bosszúság ért? Amikor nem kapjuk meg a kedvenc felvágottunkat egy boltban, vagy amikor a vonaton csak ott van ülőhely, ahol pont a szemünkbe süt a nap, elégedetlen¬kedünk?
Esetleg sok a lépcső egy emeletre, ahol dolgozni is kell majd egész nap?
Árvay Marikát azért becsülöm (bevallom, néha irigylem is), mert bármikor olvasom sorait, (szóljanak azok lovaglásról, életbeli pillanatokról, véleményeiről, a világról, vagy éppen olyan életbölcsességekről, melyeket itt olvashat majd bárki), olyan erősen és természetesen árad belőlük a pozitív életkedv és vidámság, öröm, hogy abból, a nap, az év minden pillana¬tában képes bárki erőt meríteni!
Nem megunt hegyibeszédek hangzanak el tőle, hanem olyan apró ötletek, vidám történetek, segítő meglátások, tanácsok, melyek minden élethelyzetbe beilleszthetőek. Ha pedig csak el¬merengünk rajtuk, mert éppen mi is pozitívak vagyunk, akkor is elmélyíti azt, amivel mi magunk is legyőzhetetlennek érezzük magunkat.
Mesélnek gyerekként felnőtteknek, felnőttesen gyerekeknek, de mindben ott lehetünk mi magunk!
Írásai könnyedek, nem erőszakosak és idővel akkor is meggyőznek minket, ha az első reakciónk az ösztönös ellentámadás: ez nekem nem megy!
Mit kér ő cserébe mindezért? Csupán annyit, hogy fedezzük fel azt a jót, azt az örömöt, kedvességet és vidámságot, amitől a hétköznapok ránk nyomuló szürkesége kiszíneződik, amitől a hideg éjjel csillagosan felszikrázik, amitől a mozgás öröm lesz, és amitől meglel¬hetjük az élet apró örömein át magát az életet!
Legyen ez egy íz, egy kép, egy hang, egy illat, vagy éppen egy emlék, esetleg bármi más, amiben önmagunkra ismerhetünk.„
