Mindig menni tovább!

A hétfőt az emberfia általában nem kedveli. Főleg egy jó hétvége után, ugye?

Ám akárhogy is van, az élet nem áll meg akkor sem, ha az ember belekóstol...

Jenei András 1 hónapja 90 Történeteim

A hétfőt az emberfia általában nem kedveli. Főleg egy jó hétvége után, ugye?

Ám akárhogy is van, az élet nem áll meg akkor sem, ha az ember belekóstol a tutiba, s jó lenne abban még elmerülni egy, de akár több napig is. Ám az is tény, hogy ha folyamatosan jó körülöttünk minden, beleszokunk és aztán az egész megszokottá, egyhangúvá és unalmassá válik.  Onnantól meg kevésbé értékeljük, ami megadatott.

Ezért kell minden hétfőn – vagy akár más napon – nekiindulni az új hétnek, az új napoknak, kihívásoknak. Még akkor is, ha azok úgy tűnik nem hoznak újat, csak a megszokottat…

Hétvégén végre nekifogtam a most íródó történelmi regényem második felének az írásának. Megvolt a gondolat, az ihlet, a lendület és alkalom is adódott rá.

Haladtam, kerekedett, teljesedett is a rész, amit írtam. Éltek a szereplők, ízesedett a világ…

Mire eljött a vasárnap délelőtt, hátra dőltem és azt mondtam: „Kész, szerkesztőre várhat.”

Vasárnap este át akartam menteni az anyagot egy másik helyre és…

Semmi nem volt sehol!

Pontosan tudom, hogy ilyen előfordulhat, éppen ezért amikor dolgozom, nemcsak folyamatosan mentek, de amikor késznek nyilvánítok egy file-t, legalább két helyre külön átmásolom. Most is így volt, s mégis…

Tudom, emlékszem, hogy mit miután tettem, mégis valahogy ködös, miképp és hová tűnt a megírt dokumentum?

Nem voltam boldog. Többnapos írás (többször görcsölő ujjakkal és csuklóval) , többhavi várakozás – mellette persze  ment  a más jellegű munka a kötethez – ugrott el a semmibe.

Még abban bízom, hogy az a gép, amin dolgoztam, valahol mégis eldugva, de elmentette a munkát. Ha így van, akkor semmi gond, csak jót tett a példa és nem két, hanem öt helyre mentek legközelebb. Na meg nem egy régi és ezersebből vérző laptoppal…

Ennek a kérdésnek a feleletére pár napig még várnom kell, hogy amikor odajutok a géphez – vidéken van –, kiderüljön az igazság.

Ha pedig nincs meg? Mit tehetek? Meg kell írni még egyszer…

Most pihenésképp azt hiszem nekifogok egy másik fejezetnek, kicsit nyalogatom sebeim és reménykedem. De nem állhat meg az élet, a munkának (nem is az, hiszen egyáltalán nem annak élem meg az írást) mennie kell tovább.

Mert ha azt akarom, hogy ez a török időkben játszódó, két szálon futó történelmi regény mondjuk úgy jövő nyáron napvilágot kell, hogy lásson, akkor ahogy itt a hétfő, nekem írni kell. Újra, vagy tovább!

Még nem árulkodnék túl sokat a kéziratról, de jó a fele már megvan, talán két-három fejezet kell még és jöhetnek a szerkesztési munkálatok. (Na persze, ha időnként nem veszik el egy-egy nagyobb adag…)

Aki követett eddig, annak nem titok, hogy egy legendát dolgozok fel, hogy ehhez az elmúlt hónapokban sok-sok törökös könyvet olvastam el, hogy lapozgattam a Koránt…

Nektek pedig kedves és türelmes Olvasóim, itt vannak az eddigi, és elérhető kötetek, nézelődjetek és válogassatok. Aki érdeklődne, tegye privátban, vagy itt a weboldalamon a „Könyveim” fül alatt!

„Itt van a hétfő reggel, kiugrom az ágyból, mert a billentyűzet már vár reám…”

(Micimackó után szabadon… :D)