Megjelent!
Hol máshol adhatnám hírül a leginkább, hogy ígéretem szerint most január 27-én megjelent legújabb könyvem, Az éjtükrös szelence címmel!
A kötetről, az előkészületeiről és a megszületéséről korábbi írásomban már olvashattak az érdeklődők, de mostantól kézbe lehet venni a megszületett könyvet.
A kötetet ajánlanám azoknak, akik szeretnek úgy borzongani, hogy nem a feltűnő vámpírok, zombik képei lebegnek előttük, hanem attól ugranak fel: De hiszen ez attól rémisztő, hogy túl valónak tűnik!
Irodalmi hiányosságom, hogy kevés magyar horror és thriller könyvet ismerek, ami valós helyszínhez kötött. Ez teljes mivoltában az. A történet alapja ma is létező épületben játszódik, s amikor én ott töltöttem az egykori szanatóriumban életem egy pár évét, talán minket is megérintettek az ódon, de akkor még működő intézmény szellemei. Csak lehet, hogy mi nem vettük észre, nem mi voltunk a kiválasztottak…
Íme a könyv hátlapszövege kedvcsinálónak, egy kisfilm linkje az igazibb hangulatért és majd egy kis részlet. Mindez azért, hogy ráhangolódjon az érdeklődő és érdekelje:
Mi az az Éjtükrös szelence?
***
„1988-ban a Szabadsághegyi Állami Gyermekszanatórium egyik osztályán három tizenévessel furcsa, hátborzongató dolgok történnek.
Látnak, hallanak dolgokat, melyeket rajtuk kívül senki más, s mivel mindhármuk betegsége alapot adhat a hallucinációra, senkinek nem mernek beszámolni a történtekről.
Pedig valaki őket választotta ki, hogy leleplezzenek egy száznegyven éves tragédiát. A gyerekek egy olyan titkot fednek fel, ami akár az életükbe is kerülhet.
Vajon mi áll az egykori villa pusztulásának hátterében? A szanatórium körül egy sötét árny ólálkodik…”
***
Máshol itt csap le a reklám, hát legyen így nálam is:
A stáblistát meg lehet találni a link oldalán, érdemes elolvasni!
S írásom legvégén egy apró részlet a könyvből, hogy nehezebb legyen majd a lefekvés és könnyebb a döntés a vásárláshoz!
(Az érdeklődők keressenek az elérhetőségeken.)
***
„A folyosó, ami már jóval sötétebbnek tűnt onnan, ahol állt, mintha hívogatta volna. A félhomályban valami remegett, ugyanúgy, mint Nándor ujjai. Valami hívta.
„– Gyere… gyere… erre… beljebb…”
Ahogy automatikusan lépett egyet, aztán még egyet, észlelte, hogy hátán ismét végigfut a borzongás és kezdi elönteni a verejték. Szinte csiklandozta, ahogy végiggördült a gerincén, majd valahol az ing felfogta, és már hűtötte is a hátát. Mint az a hideg is, amit itt lent már-már harapni lehetett. Erősödött…
Lépett egy újabbat, és felpörögtek a gondolatai. Ha tényleg ide temette el az az ember a nőt és a gyereket, akkor valóban beljebb kellett történnie az egésznek. Igen, de hol?
A járás egészen hosszan vezette. A kétméterenként zizegő neonok közül a hátsókból csak egy-egy cső villogott lomhán. A falak itt még sötétebbek voltak, és a levegő is töményebb lett. Párás, penészes, állott vakolatszag csapta meg a fiú orrát. Lába alatt a valószínűleg sosem takarított beton sercegett, de ahogy végignézte, már meg is rázta a fejét.
– Na, ezt áshatnánk akár csákányokkal is – morogta, majd meglátta, hogy a sarkoknál jókora patkánycsapdák ásítoznak.
Némelyik szorosan a falhoz tapadt, de amint beljebb ment, ott már a lábai előtt, középen is tátogtak a jókora szerkezetek.
Oldalt fémajtó zárta le az utat, de amikor a gombját elfordította, csak egy elektromos kapcsolószekrényt talált a hangosan nyikorgó nyílás mögött. Az viszont úgy búgott és kattogott, mintha valaki egy komolyzenei mű dobszólamát komponálná benne. A hozzáértő szemnek a rengeteg relé, a hosszú és hegyes karok meg a mindent betöltő kábelek és órák egyvelege rendet mutathatott, de Nándornak most egy száját tátó szörny pofáját juttatta eszébe. Talán a kevés szín tette, de egy pillanatig az egész olyan volt, mintha ezer szem, tízezer éles fog és óriási agyarak vicsorognának rá. Meg a hang, ami belőle jött, és ki tudja, hová futott a falakban eltűnő drótokon.
Hallotta, ahogy a szél hangja itt bent is búg. Ugyan tompábban, de a sistergő, zizegő, dobogó hangok ide is betörtek. Olyan volt, mintha több ember énekelne vagy éppen imádkozna valahol a falak mögött és a föld alatt…
A vele szemben lévő ajtó mögül, ami félig nyitva várta, hangos csattanás húzta vissza a jelenbe.”
