Korlátlan a hatalmam

Teremteni, vagy pusztítani csupán egy pillanat, s az mégis az örökkévalóságban rögzül… 

Emberi lényként a világból érkező impulzusok erősen befolyásolnak. Akkor is, ha a következő tettemen gondolkozom, meg akkor is, ha a következő íráson. Az egyik esetben van, hogy sírni tudnék, nevetni, vagy éppen gyilkolni, a másikban talán mást tennék. De ha éppen a buszon felbosszant valaki, vagy összekapok egy ismerőssel, mégsem verhetek meg valakit az utcán ugye? 

Az mondjuk már kevésbé zavar, ha eszembe jut valami vicces és nevetni akarok rajta, mert bizony ezen nem szégyenkezem sosem. Ha ezért valaki elítél, vagy bolondnak tart, tegye. Örülni sosem szégyen! 

Mit is ad az írói szabadság ilyenkor? 

Összekaptam egy barátommal egyik évben. Nem volt komoly, hiszen egyrészt nem szoktam senkivel összeveszni, másrészt nem könnyű kihoznia nyugalmamból. Főleg nem egy barátnak! 

A dolog mégis annyira felbosszantott (talán pont azért, mert igaza volt neki), hogy belül dühöngtem.  Ha lett volna boxzsákom, megütöm, vagy ha fát kellett volna hasogatni, egy egész erdőnyinek nekiállok.  Ehelyett az akkor éppen írott könyvem, a Triannita első részébe beleillesztettem egy felnégyelést. 

Belefért? Igen! Bántottam valakit is? Maximum azt a kémet, aki arra a sorsra jutott, hogy négy ló és lovasai kivégezzék… 

A feszültség levezetődött, a barátommal röviddel ezután már el is felejtettük a nézeteltérést. 

Hasonlóként említhetek meg még ide egy olyat, amikor a főnökvolt morózus velem. Oka volt rá? Lehet. Igaza volt? Ki tudja. 

Egy új szereplőt formáltam meg és bár megváltoztattam a nemét, de a vége az lett, hogy hóhér kezére került. 

Megint csak senkit nem bántottam és minden a helyére került. 

De említhetek pozitívabb példaként olyat, amikor valaki gyermekáldásra várt, én pedig a könyvemben megajándékoztam egy párt a születés örömével. 

Vagy az a nagyon jó érzés, amikor egy egész várost építhetek fel a sorok között. A maga minden utcájával, a macskakövek fényeivel, a hidakkal, házak s más építmények ablakain megcsillanó napfénnyel…   

Van, aki sportol levezetésként, s van, aki olyat tesz, amit nem lehet. Az biztos, hogy egy szerzőnek több lehetősége van és ha jól tudjuk ezeket használni, felhasználni, újabb olvasnivalóval, vagy éppen erős töltésű részletekkel ajándékozhatunk meg olvasókat. 

Nem vagyunk istenek, de teremtünk és ha úgy adódik büntetlen pusztíthatunk is.