Fogadjátok sok szeretettel grafikusom és szerkesztőm, Kiss Fanni Flóra írását arról, hogy ő miképp látja a velem való közös munkát egy készülő könyvemnél:
Szinte minden Andrással készült interjúban előkerül a kérdés, hogy hogyan zajlik a borítótervezés egy olyan író esetében, aki látássérült. Azt gondolom, hogy alapvetően a vakok „sötétben megélt élete” – merthogy mi látók ezt kívülről így gondoljuk – egy elképzelhetetlen, félelmetes, misztikus világ. Nekem is sok kérdésem volt, minden dologra rácsodálkoztam, mikor először erről kérdeztem Andrást vagy segítettem neki néhány könyves folyamatban. Hamar rájöttem azonban, hogy szinte bármit meg tud egyedül is csinálni. Innentől kezdve már majdnem olyan volt a közös munka, mint bárki mással. Mivel nem csak borítót terveztem Andrásnak, hanem időnként megbeszéltük a történetet vagy szerkesztettem is, sokat dolgoztunk együtt. Hamar egymásra hangolódtunk: ő pontosan tudta, hogy mibe fogok belekötni, én pedig megtanultam, hogy melyek azok a dolgok, amelyekhez mindenképpen ragaszkodni fog és úgy kell alakítanom, hogy a számára fontos dolgok megmaradjanak, mégis fogyaszthatóbb legyen az olvasóknak.
Amikor borítót tervezek, minden esetben ragaszkodik ahhoz, hogy először olvassam el a teljes szöveget. Néha kértem, hogy foglalja össze egy szinopszisban, emelje ki a motívumokat, jellemezze a szereplőket. Ezt mindig készségesen megtette, de az olvasást sosem engedte el 🙂
Miután elolvastam a regényt, jegyzetet készítek azokról a dolgokról, amelyek vizuálisan megjeleníthetőek a borítón. András minden alkalommal szabadkezet ad a tervezésben. Ez a grafikusok álma! Ilyenkor én találom ki, hogy milyen jelenet, figura, szereplő vagy motívum szerepeljen, az én hangulatom, benyomásom a mérvadó.
Ha megvannak a vázlatok, akkor kezdődik a tervezési folyamat. Általában többféle verzió születik, sokat alakul a terv az első variációkhoz képest. Amikor kialakul a végleges, nekem tetsző forma, akkor elküldöm Andrásnak. Ilyenkor igyekszem minél pontosabban leírni hogy néz ki, mi látható a borítón: viszonyokat, fényeket, színeket, érzéseket. Néha visszakérdez, ha nem tudja tökéletesen elképzelni. Ilyenkor lép be Ági (András felesége) a folyamatba. Megnézi, sejtésem szerint még jobban megpróbálja leírni a látottakat, és együtt döntenek. Ha átment a grafika a “belső ellenőrzésen”, akkor már csak a végleges szöveghosszra kell várni, a gerincméretre a nyomdától és hozzá lehet illeszteni a hátlapot is. Van, hogy még ilyenkor is vannak apróbb változtatások, de a fő stratégia eddigre már kialakul.
Nagyon szeretem, hogy teljes a szabadságom, hogy András bízik az ízlésemben, néha azonban nehéz megfogalmaznom azt, hogy mit szeretnék úgy, hogy ő is „lássa”. Hiszen nem csak az olvasóknak szeretném, hogyha tetszene a végeredmény, de szeretnék az író szeme is lenni.
Flóra munkáiba itt tudsz betekinteni, én pedig köszönöm neki, hogy együtt dolgozhattunk a Calderania – A Kardtánc-on, vagy éppen most a Mindenki jó lesz, tesó! című könyveimen!
