Hobbim a szórakozás

Mindent kipróbálok, de az írás örök.

„Vakként szabadabb vagyok, mint sok látó…”  

Ha valaki meghallja azt a szót, hogy vak, esetleg találkozik egy vakkal, a legelső ösztönös megnyilvánulás, hogy elképzelni sem tudja a másikról: hogyan képes arra, amiben él, amit tesz… 

Én, aki tizenegy éve vesztettem el a látásom, már bentről „látom” ezt az egészet és bármennyire furcsa is, de nem érzem, nem kezelem magam vakként. Amikor „lekapcsolták a villanyt” és szinte egy pillanat alatt kellett váltani, akkor is csak annyit mondtam: „ Ha másnak sikerült, nekem is fog!” 

( A témát bőven és részletesen, igazán bentről fejtem ki a „Az  enyém” című könyvemben. 

Az a kérdés, hogy miként élem mindennapjaim, hogyan élek, dolgozom, miegymás, szintén könyv alakban él „A látó Shakespeare”-ben.)  

Mégis jöhet kérdésként, hogy ha nem éppen dolgozom, akkor mit is teszek pihenésként, hobbiként? 

A válasz pedig önmagáért beszél, mert írok. Írok hosszan, röviden, kalapálom a billentyűket egy napig, vagy akár folyamatosan egy éven át. ( Jó, amikor szabadidőm van rá.) 

Ám nálam az írás, főleg, ha olyan a téma, sokkal több dolgot vonz be, mint csak azt, hogy írok.  

Hoppá, van aki rögtön kérdezi: Vakként akkor Braille írás és olvasás és speciális klaviatúra? Ide kell röviden válaszolnom, hogy nem. A technika ott tart, hogy a számítógépen van egy képernyőolvasónak hívott szoftver, ami hanggá alakítja a képernyőn megjelenő karaktereket, írásjeleket, s ha kissé gépiesen is, de felolvassa. Így akár egy mappa neve, akár egy egész weboldal, vagy éppen egy könyv e-book formátuma van a képernyőn, azt én hallom. Amikor meg írok, amellett, hogy bevágtam anno a billentyűzetet kívülről, a program segít azzal is, hogy mondja: mit nyomtam le.  

Tehát írok és ha kell hozzá, akkor olvasok, kutatok az interneten, de természetesen ez a témától függ.  Mert hát valljuk be, nem lehet mindent könyvekből és a netről összeszedni ugye? 

Amikor a történelmi jellegű fantasy sorozatom írtam, oda annyi minden kellett, hogy azon vettem észre magam: egy csomó olyan dolgot próbáltam ki, sok helyre jutottam el, ahova másért, amiért másért nem. 

Könyveimben elég színesen kellett leírnom, hogy milyen egy csata, milyen egy hajóút, hogy néz ki egy vár, mit főz a vár szakácsa, miként öltözködik a my lady… 

Az elsőhöz elutaztam feleségemmel, aki elég gyakran a szemem,hogy ott legyek egy palotajátékon. ( erről már korábban írtam.)  Ott a műsor lehetővé tette, hogy szinte életközelben halljam a csatát, a lovagokat, az ostromot. A látványt elmesélte párom, a fantáziám meg összerakta a sajátom és alakult a kép. Nem voltam gyáva megszólítani a szereplőket ( akár később írásban is) azért, hogy meséljenek el bentről egy ilyet, mutassanak nekem páncélt; vettem fel a kapcsolatot olyan múzeummal,  ahol emlékeim mellé megtapogathattam a szent korona másolatát…   

A víz és a hajózáshoz sajnos nem szállhattam egy klipperre, de egy utazás során nemcsak a célba érkezést vártam Horvátországban, hanem a tengeren szándékosan arra összpontosítottam, amit aztán le kellett, le lehetett írnom. A  ringatózást, a sós és párás szelet, a hullámok csobbanásait. Vagy éppen a kikötőben a sirályokat, a félrerakott halász és más eszközök tapintását.  

Egy—egy helyszínemhez tudnom kellett, hogy milyen egy vár igazán, milyen lehet az, amit majd leírok és hogyan néz ki, amiről mintázom? Már terveztem is feleségemmel az utazást. Egynapos kirándulás országon belül, aztán az adott vár, várromnál ő elmondta a formákat, megtapogattam –ha volt- a makettet, leléptem vagy a fehér botommal mértem le a falak vastagságát és mindent kikérdeztem – ha volt- a helyi tárlatokon. 

Ételek? Nos még mindig a történelmi jellegnél maradva ( s nem azért, mert az a kedvencem, csak ezen át jobban tudom elmesélni, hogy mit hogyan),ki kellett próbálni egy lovagi éttermet. Sőt, inkább kettőt!Ott aztán adtak az ízlelőbimbóknak, ehettem akár kézzel-lábbal és közben megfelelő zene is szólt.  

De ilyen célokból próbáltam ki és gyűjtöttem élményeket sárkányhajózással ( talán megcsaphatott az evező mögött a gályarabok világa),lovagoltam két évig ( azt hiszem nem kell fantázia, hogy ebből menyit nyertem) és a teljesség nélkül, de kúsztam-másztam barlangban órákon át egy fejezetért. 

Ezek között, mellett pedig olvastam, filmeket hallgattam és írtam. Mondták is, hogy egy csöppet grafomán vagyok…  

Igen, vakon tettem, teszem mindezt. Ha nyitott az ember és nyit a világ felé, akkor a világ befogadhatja és nem zárja magába azt, amihez látni kell. Az élmények pedig mind az enyémek és ha végiggondolom, hány látó teszi ezt meg amúgy a napi rohanás alatt? 

Tehát számomra a hobbim szórakozás és a hozzá segítő élmények pedig elég változatos dolgokat hoznak be az életembe.