Már jelezgettem korábban és nemrég az írói Facebook oldalamon is: nekiálltam írni egy újabb kéziratot, amiben vikingekről (?) szeretnék elmesélni egy történetet. Ám nem véletlen a kérdőjel a „viking” szó után.
Aki olvasta korábban- vagy éppen most a Helma Kiadónál e-book formában is megjelent – Triannita könyveket, esetleg a nemrég életrekeltett Calderania duológiám, az tudhatja: szeretek úgy epikus, vagy más kultúrát is bevonó fantasy regényt írni, hogy az a legjobban átadja azt az érzést, azt a világot, amit ott leképezek, amit- ha átformálva is kissé-, de bevonok a történeteimbe. Hát bizony itt is ez a terv, s nem véletlen Calderania megemlítése sem; ha nem is erősen, de kötődik a világához majd a terveim szerint ez a történet…
Tehát vikingek, vagyis olyanok, mint ők voltak… ?
A Calderania világában már érintettem egy kissé ezt a területet, remélem át tudtam adni egy kis ízét a gályáknak, a mézsernek, az ale-nek, a pajzsfalaknak…
Itt a terveim szerint még többet, még mélyebben akarok majd ilyen ízt belevarázsolni a regénybe. Mi az, amitől más lesz majd, mint egy mai vikinges , történelmi regény?
Egyrészt ezt majd amikor megjelenik, az olvasók eldöntik. Másrészt pedig hozok hajókat, harcosokat, még talán mitológiát is, de senki ne várjon Odint, Björn kalapácsát, Valhallát… Na jó, egy az egyben ne, de az ízét , azt igen! Mert ahogy a Calderania világában sem szamurájok érkeztek, nem vikingek csatáztak a tengeren, itt is hasonló tervekkel készülök.
Alapnak köszönet sokadjára Izának és Zolinak a zenékért, amik nem hagytak nyugton és végül egy-másfél év után elkezdtem írni a kéziratot. Íme az egyik, ami ihletet ad:
Még nem tudom mikor lesz készen, hiszen most kezdtem neki. Ám a prológus-tervezet- már megvan, az első fejezethez a képek a fejemben- még nem a kéz ujjaiban pörögnek folyamatosan. Ezen kívül jegyzetek garmadája, mitológiai világ, elképzelt és levezetett nemzetségek sora már csak arra vár, hogy megfaragva, kiegészítve, átfogalmazva bekerüljön a helyére. 😀
Az sem titok, hogy mivel északi harcosok, hajók és a többi készülődik a kezem alatt, bizony ősi saga-t is olvastam már és terveim szerint ez a történet is egy saga lesz…
Még leírom a címét- mert ez már évek óta biztos, mint viking szakállában a gyűrű-, aztán megiszok egy ivókürtnyi ale-t és megyek írni…
A cím: A Karmos…
Aki meg addig is ismerkedne egy kicsit azzal a világgal, ami részben megemlítésre kerül majd a könyvben, olvassa el Calderania sorozatom!