Értékelték a könyvem

Immár kilencedik éve mondhatom, hogy jelennek meg könyveim nyomtatásban. Írni ugyan már régebben írok, de amikor az ember kezébe veheti azt, amivel napokat, hónapokat, vagy esetenként éveket tölt, az jó érzés!

Ennél már csak az a jobb, ha azt olvassák is és még jobb, ha el is mondják a véleményüket. Még akkor is fontos ez számomra, ha amit kapok, az nem mindig pozitív. Fontos, mert tanulni, kijavítani a kevésbé tetszőt csak így lehet.

Tavaly év elején jelent meg Az éjtükrös szelence című kötetem. Amikor azt elkezdtem, egy új területet céloztam meg, amit előtte még nem: a horror sötét és félelmetes világát. Az ihlet megvolt, amit egy, aztán több más könyv adott, de ha az ember nem a megszokott stílusban ír, mindig bizonytalan.

A könyvről, a megszületéséről már korábban írtam itt, s az elkészített trailler-t is megosztottam a nagyvilággal, ami többek szerint sokat sejtetve segíti az érdeklődőket ahhoz, hogy kinyissák a könyvet.

Nem sokan olvasták még eddig, s köztük a feleségem volt az egyik, aki azóta is többször vette kezébe a borzongató történetet. Voltak még barátok és egy-két ismerős is, aki – köszönet nekik is- megtiszteltek kifejtett véleményeikkel! 

Tavaly kerültem kapcsolatba a Facebook oldalon a Könyvmarketing csoportban Tóth Judittal, aki az Egy elképzelt könyv blog oldalán felajánlotta, hogy elolvassa a könyvet és szívesen ír is róla…

Mindig jó érzés, ha kapok visszajelzést és az nemcsak „Jó volt!” , vagy „Tetszett!” , esetleg” Nem jött be.”reakció. Ezért örültem a lehetőségnek duplán…

Február végén, amikor megláttam a moly.hu oldalon, ahol egyébként minden könyvem fent van és bárki írhat értékelést,örömmel olvastam Judit sorait és ugrottam át a blogjára is!

Köszönöm neki a reakciót és remélem a sorait olvasva mások is kedvet kapnak a borzongató írásom elolvasásához!