Csajágon egy Csajágról szóló könyvről…

Mit és hogyan adhatom vissza azt az élményt, amit a „Hol fogantam, ott leszen sírod” című, történelmi regényem bemutatóján élhettem át a szülőfalumban Csajágon?

Engedjétek meg, hogy azt írjam ide ennek a kis beszámolónak az elejére, ami eszembe jutott Radnóti Miklós: Nem tudhatom című verséből:

„Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

Forrás: www.eternus.hu – Radnóti Miklós versek”

A könyv, amire úgy gondoltam, hogy magának a falunak -is- az egyik legendája, hol máshol kaphatna méltóbb helyet, mint a településen, amiről szól, így a kötet végül megérkezett szülőfalumba, Csajágra.

Tervezés, szervezés – amiért nagyon nagy köszönettel tartozom Csajág polgármesterének és egy osztálytársamnak – után augusztus 5-én izgatottan léptem be a helyi könyvtárba. Oda, ahol gyerekkoromban sokszor jártam, oda, ahol sok más emlék közt ma már több kötetem is helyet kaphatott.

Izgultam? Egy kicsit igen, de mégis nyugodt voltam, hiszen hazajöttem…

A vendégek pedig érkeztek…

Sok régi barát, ismerős és pár csak névről ismert falubeli, egykori tanáraim, osztálytársak, volt szomszédok töltötték meg zsúfolásig a termet, én pedig amikor elcsendesültek csak meghatódottan figyeltem őket.

Innen indultam, ide jöttem most egy kicsit vissza. Mit is mondjak, miről meséljek és hogy ne csak nosztalgiával töltsük azt a szűk két órát,hogyan adjam végül át a legendám a falu határában levő Röcsöge-dombról?

Gyerekkoromból ismert embereknek nem volt nehéz arról beszélni, hogy mi is történt az elmúlt majdnem negyven évben velem. Bár ma már szinte mindenki látja az ember mindennapjait a közösségi oldalakon, jól tudtam: igenis vannak olyanok, akiknek az igazi szó, a szóbeli mesélés és a hús-vér énem jóval többet ad. A rövidre szabott – pedig igencsak hosszú és izgalmas – életmegmutatás után csak feltettem a kérdést:

„Mit is tudunk, honnan kapta a nevét a híres Röcsöge-domb?

Innen aztán egyetlen pillanat alatt megnyílt a társaság és idősebbek, fiatalabbak is hozták amit tudtak, amit őseiktől hallottak, s mire észbekaptam, máris benne voltunk a regényem olyanszintű bemutatásában, amibe szándékosan nem akartam – s más sem, aki már olvashatta – belerakni spoilereket. Pillanatok alatt bekapcsolódtak az emberek és volt osztályfőnököm máris részleteket említett, melyek újabb hangulatot adtak és némi ízelítőt abból: mit és hogyan írok, írtam meg a regényben. Leírások, hasonlatok, érzelmek és mosoly öntötte el a jelenlévőket, nekem pedig duplán dobbant a szívem, mikor egy volt szomszédasszony külön elmondta a falunak írt egyik versét is. Ezzel köszöntött, ezzel adott nekem, s ha nem is ő akart kezdeni, mégis jól esett, hogy a téma igazi kibontása előtt szavalt…

Ezután megkérdeztem, hogy kinek lenne még kedve egy-két oldalt felolvasni a könyvből és néhány szemhunyásnyi idő után máris ketten (vagy talán többen is ?) hangokká tették az írott szavaim. Szívmelengető volt hallani csajágiak szájából a falu XVI. századi részeit, én pedig csak álltam és figyeltem, hallgattam. Mert óriási élmény volt!

Többen bekapcsolódtak végül egy igazi társasági beszélgetésbe, ahol aztán régi falusi területekről, régi családokról, megtörtént, vagy eddig nem tudhatott dolgokról folyt a társalgás és elöntöttek újra és újra a régi, gyerekkori emlékeim is.

A könyv pedig biztosra tudom, hogy igazán célba érhetett…

Mikorra a hangulat a tetőfokára hágott, már-már az eddig hallgatók is könnyedebben szálltak be a délutánba, sajnos az idő közbeszólt, lassan a végére kellett érnie ennek az álomnak is. A csajági hold már felkelt, az este beköszöntött. Hívta és várta haza az embereket saját otthonuk és azok, akiknek ők mesélhettek rólam, de bizony nekünk is indulni kellett vissza Pestre.

A vendégek körbevettek és én csak forogtam, dedikáltam, mosolyogtam és fogadtam a gratulációkat, jókívánságokat és a korábban fel nem tett kérdésekre sorra adtam a válaszokat.

Elmondhatatlan sok érzést, tiszteletet, örömöt és jókívánságot „vehettem” még át, ez pedig azt hiszem szavakba nem önthető…

Kértek még könyveket (minden nyomtatott példányom elfogyott, utánnyomást kellett ígérnem még embereknek) – régieket és újakat egyaránt –, meg kellett ígérnem, hogy jövök még, majd mivel rettenetesen meleg is volt, lassan kilépkedtünk a könyvek helyi birodalmából is.

Még búcsúzásul jópár meghívás, kérés, majd elköszönés után csak beültem az autóba és jódarabig csak ültem némán. Szólni sem volt erőm. Teljesen elismertnek éreztem magam és kicsit fáradtnak is, de mégis tele élménnyel, boldogsággal, belső feltöltődéssel.

Köszönöm mindenkinek, s neked is kicsi falum: Csajág…

(A könyvbemutatóról készült felvételeket hamarosan elérhetővé teszem a youtube csatornámon, aki nem tudott eljönni, ott megnézheti majd. 😀 )

https://www.youtube.com/channel/UCWTGbe7WIhgTMOQe29kX8bg